2017. április 23., vasárnap

A boldogság álmomban

Szikrázó fehérben vágtázó lángok,
zsibbadtan vándorló lelkemnek szűz kert,
tűzből font, bársonyos pengékkel tűzdelt
párnákon járt a perc, mit újra látok.

És pelyhes rózsaszín réteken nyílnak
kérdő kék ablakok, függönyük perzsel,
libbenő lilává olvad, és egy jel
rejtélyt ír, míg harcot rajzol egy víg had.

Győzelmük szivárvány, szememben csillan
tisztuló titkuk, a kép már élesebb,
elhaló való hív, de álmaimban

sok büszke dal dúdol érző éneket,
éjjelemben ragyog az örök itt-van,
átölel, emléke hajnalként remeg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése